Egy eltűnt fiú. Egy befolyásos család.
A múlt, ami nem marad csedben.
És az igazság, ami mindent felforgat.
Magával ragadó történet
Karakterek, akik nyomot hagynak
Titkok, amelyek összekötnek
Egy történet, ami sokáig velünk marad
VANNAK TÖRTÉNETEK,
AMELYEKET JOBB LETT VOLNA ELTEMETNI
Aznap éjjel két élet is véget ér. Az enyém és az övé.
Ami azután történik, sokak életét örökre megváltoztatja.
Egy eltűnt fiú. Egy befolyásos család. A múlt, ami nem marad csendben. És az igazság, ami mindent felülír.
A Rózsák a vízben – A csend senkit nem ment fel egy pszichológiai krimi a hallgatásról, a bűntudatról és a túlélésről. Egy történet arról, hogyan képes egyetlen éjszaka megváltoztatni mindent, és meddig lehet elmenekülni az igazság elől, ha közben önmagunkat sem tudjuk becsapni.
” Én már meghaltam – mondom ki halkan. – Csak még senki nem látja.”
A történet mögött:
Belőlem is él bennük valami
Az írás során óhatatlanul is belekerülünk a saját történeteinkbe. Néha tudatosan, máskor úgy, hogy csak később vesszük észre, mennyi mindent adtunk át magunkból a szereplőinknek.
A Rózsák a vízben karakterei sem teljesen függetlenek tőlem. Mindegyikükben ott rejtőzik valami abból, ahogyan a világot látom, ahogyan érzek, és ahogyan az élet bizonyos helyzeteire reagálok.
Gyerekként nyomozó szerettem volna lenni. Mindig is vonzott a rejtélyek megfejtése, a részletek mögött megbújó igazság keresése. Nem véletlen, hogy végül olyan történetet írtam, amelyben a kérdések legalább annyira fontosak, mint a válaszok.
Áronban ott pulzál a kontrollmániám felnagyítva. Szeretem a dolgokat a saját kezemben tartani. Szeretem átlátni a helyzeteket, megérteni, mi miért történik, és nem szívesen bízom a véletlenre azt, amit magam is kézben tarthatok. Ez a határozottság sokszor erőforrás, máskor viszont komoly belső küzdelem forrása is lehet.
Laura pedig egy másik oldalamat idézi meg. Azt, amelyik kívülről erősnek látszik. Aki összeszedi magát, megy tovább, és nem feltétlenül engedi másoknak, hogy meglássák, mi zajlik benne valójában.
Úgy gondolom az erő nem mindig azt jelenti, hogy valaki nem sérült. Néha csak azt, hogy megtanulta elrejteni a sérüléseit.
A páncél sokszor egy nagyon is sebezhető embert takar, aki keveseknek engedi látni, mi van valójában mögötte.
Ezért is fontosak számomra a karaktereim. Nem azért, mert bármelyikük én lennék, hanem mert mindegyikükön keresztül megmutathatok valamit abból, amit az emberi természetről gondolok. Amit megéltem, vagy amit másképp soha nem tudnék ilyen őszintén elmondani.
„A történet fikció, de az érzések, amelyek életre keltik valódiak.”
